A feladó és a címzett jogai és kötelezettségei.
A feladó egyik alapvető joga, hogy a fuvarozás megkezdése előtt bármikor, indoklás nélkül elállhat a szerződéstől, azonban ebben az esetben köteles megtéríteni a fuvarozó kárát. Fuvarozási szerződés esetén egészen a küldemény kiszolgáltatásáig – azaz amíg a címzett a küldeménnyel nem rendelkezett – a feladót illeti meg a küldeménnyel való rendelkezés joga. Ez a jog felhatalmazza a feladót, hogy a küldeményt akár még útközben is feltartóztathatja, visszairányíthatja, illetve akár más címzetthez is irányíthatja, sőt új rendeltetési helyet is kijelölhet.
A feladó utólagos rendelkezési jogának gyakorlása a fuvarozási szerződés egyoldalú módosítását jelenti, ezért a feladót terheli az utólagos rendelkezéssel felmerült díjtöbblet és költség. A csomagolás általában szintén a feladó dolga, így kötelessége ezt olyan minőségben kivitelezni, hogy a küldeményt kellően óvja, és mások személyét vagy vagyonát ne veszélyeztesse. Abban az esetben, ha a csomagolás nem felel meg az előbbi követelményeknek, és ha ezt a fuvarozó jelzi is, akkor a fuvarozó csak a feladó írásbeli utasítására végezheti el a fuvarozást. Kivételt jelent, azaz írásbeli utasítás ellenére sem vállalható a küldemény fuvarozása, ha az mások személyét vagy vagyonát veszélyezteti.
Az egyik legfontosabb követelmény azonban a következő. A feladó köteles a fuvarozónak a fuvarozás lebonyolításához szükséges okmányokat és hatósági engedélyeket átadni. Mindaddig, amíg a feladó e kötelezettségének nem tesz eleget, a fuvarozó a küldemény átvételét megtagadhatja. A fuvarozó köteles az átadott okmányokat megfelelően felhasználni. A küldemény berakása többnyire a feladót, kirakása a címzettet terheli.


