csütörtök február 23 2012

Lehetséges felárak végtelen sora I.

lehetseges felarak11 Lehetséges felárak végtelen sora I.Sajnos a költöztetési szolgáltatások díjait is ellepték a felárak. Vannak közöttük olyanok, melyek teljesen jogosak, és olyanok is, melyeket megrendelőként nem szabad kifizetni. Vegyük először a jogosnak vehető díjakat.

Az egyik ilyen az, amikor egy cég kitűzi azt a minimum díjat, ami alatt nem szeretne dolgozni. Ezzel semmi gond nincs. Egy darab tévét senki ne akarjon céggel átszállíttatni, mert biztosan nem fogja megérni. Ön sem menne le Szegedre Budapestről csak azért, hogy ott menjen be egy gyorsétterembe, hiszen a benzinköltség – főként ma – elriasztja az embert az ilyen „luxustól”. Így van ez a költöztetőknél is. Kiállni, azaz elmenni és visszajönni az adott címről, a teherautó, és rakodó költségeit állni nem lehet 2000 forintból. Abban az esetben, ha ez a minimum fel van tüntetve (általában órában), nincs vele semmi gond, hiszen így a megrendelő el tudja dönteni, ér-e neki annyit az adott szolgáltatás, amennyiért a szolgáltató egyáltalán hajlandó nekiállni.

A másik pluszdíj a túlsúlyos tárgyak szállításakor merül fel. A túlsúlyt általában 100 kiló felett szokták számolni. A plusz költségből általában a rakodók bérét szokták a cégek kiegészíteni. A díjtöbblet oka, hogy az ilyen nagy súly rakodása szakértelmet kíván, így a szakértelmet jobban meg is kell fizetni. Súlytöbbletet jelenthet a páncélszekrény, a zongora, stb. Abban az esetben, ha megrendeljük a költöztetést és rendelkezünk ilyen túlsúlyt jelentő tárggyal, már előre kérdezzük meg, jár-e – és ha igen, akkor milyen – többletköltséggel a munka. Folytatás következik…

HOZZÁSZÓLÁS